Igen, én is ezt fogom erősíteni.

Közeli ismerőseim tudják rólam, hogy olvastam a könyveket és szeretem HP-t. Persze ha lehetett soha nem meséltem a történetről, de 1-2 ínyenc falat azért csak-csak kicsúszott belőlem. Mivel annyira jó részek vannak, hogy valamivel próbáltam az "anti-gárdát" befűzni.

Szerintem fantasztikus és nagyon kellemes történet és egyben jó regények is HP könyvek. Lehet, hogy egyszerű a nyelvezetük, ami szerintem épp jó pont, de emellett nagyon jó a fejlődés részről-részre. Nem csak az írónő durvítja a sztorit és a történet komlexitását, hanem a karakterek is mindig haladnak és nem egysíkú idióták, akik elkövetik ugyanazon hibákat egymás után.

Igazából most sem akarok különösebben belemerüni a történetbe, mert nem akarnék elárulni semmi olyat, ami felfedné az olvasók (vagy mozizók) előtt az izgalmas meglepetéseket. Inkább az érzéseimet írnám le, amik most főként a 7. részre vonatkoznak, de azért az egész sztori a szívem csücske lett az első pillanattól fogva.

Mindenki tudja, hogy ha valami felkapott akkor lehet ugyanannyira jó, mint rossz. Azaz csak "hype" (felhajtás) az egész és csak mindenki divatból olvassa vagy ténylegesen egy fantasztikus dologról van szó. Én egyértelműen :) az utóbbi mellett voksolok. Aki olvasott fantasy történetet tudja, hogy nem könnyű téma. Nagyon könnyel el lehet úszni a jelzők és leírások tengerében. A történet és akció vagy rémület kárára. Vagy épp a karakterek felületessége öli meg a könyvet. Főként azért is, mert A gyűrűk ura után már nehéz olyat alkotni, ami új és egyedi. Itt nem is erről van szó. Úgy gondolom, hogy nem feltétlenül az újdonság lehet mindig minden esetben az etalon. Van amikor egy jól kidolgozott történet sokkal jobban megállja a helyét, még ha meglévő elemekből táplálkozik is. Lsd Ponyvaregény (csak, hogy megint filmekkel példálózzak), még a neve is erre utal, hogy semmi kifejezetten új nem lesz benne, mégis Tarantino stílusa oly annyira meghatározó, hogy le se lehet róla vakarni. Nem véletlenül lett épp ezzel híres.

A Harry Potter olyan történet, amit élvezetes olvasni. Jól kidolgozott a háttér. Imádtam olvasni a Kviddicsről és szívesen játszanék, ha lenne ilyen sport. (Bár ki tudja, hogy nincs... LOL :D ) Élveztem a kalandozásokat a nagy kastélyban, megismerkedni a Roxfort titkos szobáival és rejtekhelyeivel. Lények, amik ismertek, lények, amikről még sosem hallott senki, de tökéletesen illeszkednek a történetbe és a varázsló világba.

(mivel kitörlődött az eredeti szöveg ezért rövidre vágom a végét... sajna)

Akik a filmeken keresztül itélnék el a történetet azoknak annyit mondanék, hogy egy röpke pillantás egy fantasztikus festményre vagy alkotásra nem biztos, hogy elegendő idő, hogy felfogjuk a szépségét és elvarázsoljon minket. Elolvastam egy lány blogját, aki 4 hét alatt átrágta magát, mert megvárta, hogy mind a 7 könyv egyszerre legyen a kezében. Nem járt előtte utána, kivárt. De sajnos épp ő fejtette ki, hogy kár volt ilyen gyorsan "átrohannia" rajta (mivel megvolt a lehetősége). Nem tudta kiélvezni minden cseppjét a történetnek és most éhezik utána. Szerencsére én nem estem ebbe a csapdába. A 7. részt is csak 2 hónappal a kézhezvételétől kezdtem olvasni, mert nem akartam átfutni vagy úgy olvasni, hogy az OKJ-s tanulmányaim miatt, csak néhány oldalt olvasok és elveszik a hangulat az elmélyedés.

Megköszönöm Rowling-nak, hogy megírta ezt a Szeptológiát és ajánlom mindenkinek, hogy olvassa el. Szépen lassan érzéssel, akkor tanál réjön, hogy miért is lenne jó akár tananyagnak is. A gyerekek könnyedén elolvasnák és tanulnának sok hasznosat belőle, és még élveznék is!

Hajráf!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.