Régebben sokat agyaltam (merthát jól ráértem kb 7 évig).

Sokmindenen átrágtam magam. Filózófiai és egyéb szinteken, gondolatokon és emberi dolgokon. Az egyik ilyen téma az az volt, hogy hogyan is lehet egyértelműen beszélni. Mivel számomra alapvető az őszinteség ezért fontos az is, hogy miként fejezzem ki magam úgy, hogy a másik ember pontosan tudja mi a jó bűbánatról is beszélek.

Sokszor volt, hogy megkérdeztem valakit, hogy magyarázza el, hogy ez vagy az hogyan van/működik. De sajnos nem tudta, de még nem is próbálkozott, csak annyit mondott: "ez túl komplikált" vagy egyszerűen "nem tudom elmagyarázni". Persze noszogattam, hogy csak mondjon valamit, bármit... de nem. Ez eléggé betett nekem. Miért nem próbálják egyesek kifejteni a mondandójukat? Félnek a félreértéstől. Igen, eléggé zavaró, mikor beszélünk valamiről és a másiknak lövése sincs, hogy mi a pálya. De ha nem próbálkozunk, akkor nem is jövünk bele.

Kitaláltam egy elméletet miszerint 10 év kell valaminek az elsajátításához. Azaz, aki valamit 10 éve csinál (nem feltétlenül töményen vagy nagyon ritkán, úgy általában), akkor már magától is olyan tapasztalatra tesz szert, ami nagyon értékes, értékelhető és mérvadó. Szóval én valahol a gimnázium vége felé 1999-ben elhatároztam, hogy oda figyelek arra, hogy minnél pontosabban határozzam meg azt, amiről beszélek.

Nem volt könnyű. Azzal kezdtem, hogy bizonyos szidkozódások, milyen mértéküek és sértőek. Azaz egy egyszerű skálát csináltam pl.: hülye, barom, tapló, szemét, rohadék, köcsög... stb. (nem akarok nagyon alpári lenni, 18-as karika stb) Mindegyik ilyen kifejezést használunk, remélhetőleg ritkán vagy soha, de néha kicsúsznak. Akkor meg ne össze vissza dobálozzunk velük, hanem legyünk pontosak. Ha elhagyom most a szidkozódást és valami normálisabb dologra gondolok akkor érthetővé válik. Például egy egyszerű az időjárás. Mondhatjuk, hogy esik az eső, de attól még nem tudjuk, hogy mennyire. Mert lehet attól még szívárvány és jó idő is vagy akár egy örült nagy zuhé. Attól az még eső. Namármost szerintem mindenki érti, hogy mi a különbség a "szemerkél" és a "mintha dézsából öntenék"  kifejezés közt. Kb ennyi a lényeg.

Ezt a módszert mostmár próbálom alkalmazni gondolatok és érzelmek kifejezésére is. Valószínűnek tartom, hogy a blog eddigi szövegeiből is kiderül, hogy szeretek pontosan fogalmazni és alaposan körbejárom a gondolatokat, amiket levések ide. Valahol épp ezért is akartam blogot. Ezt naplóba írva egy árva lélek sem látná és nem tudhatná meg. Plusz nem szeretek ennyit írni papírra. A másik, hogy ezt könyvbe vagy regénybe leírni elég unalmas olvasmány. Az ember egy könyvtől nem filozófiai gondolathalmazt vár feltétlenül, hanem kalandot és lebilincselő történetet (én legalábbis igen :)). Szóval csak írok és lesz belőle valami.

Érzelmek esetén kifejezetten nehéz dolgom van, de ezeket szeretem a legjobban. Élvezetes az, amikor sikerül egy frappáns metaforával vagy hasonlattal úgy elkapni egy érzést vagy lelki állapotot, amit felismernek mások is. Persze sok költő és író nagyon szépen megfogalmazott már ilyen dolgokat. De azok túl művésziek és ha az ember a hétköznapi életben használja őket akkor nyálasan hangzanak vagy fennhéjázón. Ezért sem szeretjük őket használni, csak megfelelő alkalmakkor. Én próbálom egyszerűbbekben gondolkozni, hogy bármikor lehessen használni, hogy érthetőbb legyen, ne túl elvont.

És akkor befejezésül:
Feltűnt már nektek, hogy a wc-k falán mindig ocsmány és durva szavak és mondatok vannak. Mocskos helyen kijön az emberekből a mocsokság tényleg. Egyfajta mencsvár a wc a sok szennynek, ami belénszorul nap, mint nap. Szerintem ezért.

További kellmes agyalást kívánok minden látogatónak. Remélem sikerült indukálni egy kis szellemi feszültséget és nem sütöttem ki a tekercset a fejetekben. Amúgy meg itt a hétvége: ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!! :)))