Üdv.

Meguntam az azon gondolkozást, hogy legyen-e blogom vagy sem. Az eredmény egyértelműen látható és olvasható. ;)

Na szóval. Miután ma elcseverésztem barátnőmmel arra jutottam, hogy ki kell írnom magamból mindazt a gondolatot, ami felmerült bennem. Igazából itt főként spirituális dolgokra gondolok. Mert a többi az inkább már ránk tartozik.

Akkor mesélek egy kicsit, vagy nagyon! :)

Én most 27 éves vagyok. Senem fiatal, senem túl öreg, senem túl bölcs, senem túl naiv. De azért van elképzelésem sokmindenről és van véleményem mindenről. Nemrégiben döbbentem rá, hogy miről is szól az élet. Ez így persze nagyzolásnak tűnhet, dehát miért is ne lehetne bárkinek elképzelése az életről. A különböző vallások amúgy is ezt adják a kezünkbe készen. Én úgy voltam vele, hogy majd én kitalálom magamnak és ehhez is tartottam magam. Sokféle nézetről hallottam: Keresztény (legyen ebbe belefoglalva minden olyan vallás, aminek köze van valami módon Jézushoz), Zsidó, Arab, Hindu, Krishna, Budhista, Keleti filozófiák: Zen és Tao vagy akár Scientológia vagy csak egyszerű ateizmus. Itt említhetnék olyan nézeteket is, amik egyelőre nem kifejezetten vallások, mondjuk a Star Wars vagy a Star Trek gondolkodás, de az most nagyon elvinné a témát...

Szóval maradjunk a konkrétabb dolgoknál, vagy épp a legmegfoghatatlannál.

Számomra az tetszett a legjobban, hogy van valami felsőbb hatalom, de az nem egy konkrét figura vagy a sors. Aztán ott volt a véletlen filozófiája, de az mindig túl random volt. Hogy még így elsőre ne mélyedjek ennek a dolognak a legmélyére inkább most szorítkozok a mai gondolataimra.

Az élet. Ez egy momentum a lélek (mert hogy az van ám!) hosszú útján. Azt nem tudom, hogy mennyi életet élünk, de ebből már sejthető, hogy a reinkarnáció számomra elfogadható gondolat. Nem is elfogadható, hanem alapvető. Ez a mostani életünk/életem egy megálló. Most itt tart a lelkem. Biztos, hogy már sokmindent megélt és sokfajta tapasztalaton és fejlődésen túlment, de itt most megállt. Ennek oka van. "Igen, de mi?" tehetjük fel a kérdést és ez egy nagyon jó kérdés. Az életnek nem célja van, hanem oka. Nem arra lettünk teremtve, hogy elérjünk valamit, hanem épp fordítva. Itt vagyunk és azt hozzuk ki az itt-és mostból, amit csak akarunk vagy tudunk. Ez rajtunk áll, hogy mit kezdünk az épp adott lehetőségekből. Valamiért a lelkünk úgy döntött, hogy ezt kell megélnünk, neki erre van szüksége. Ezen a ponton felmerül mégegy kérdés, hogy akarjuk mi "ezt", vagy nem az agyunkkal. Hát ez is jó kérdés, de azt majd máskor.

Nekem az volt a legnehezebb és most is ezen vagyok rajta nagyon, hogy kézbe vegyem az életem. Azt hittem, hogy nincs irányításom a dolgok felett. Adott város, ország, kormány, világ, bolygó, gazdaság... stb. De aztán rá kellett döbbenem, hogy van. Amikor egyre többször néztem az életemet egy távolabbi szemszögből. Hol élek, időben és térben, a Földünkön, (ami nem is a miénk, hanem mi vagyunk az övé. Mint ahogy nekünk a sejteink.) az univerzumban vagy csak az országban. Rájöttem, hogy mit aggódok. Van fedél a fejem felett és kaja a tányéromon. Akkor miért azon parázok, hogy "mi lesz velem?". Valahol természetes ez a gondolat. Megkérdőjelezni mindent. De megvan a válasz. Az lesz, amit én akarok!

Itt vagyok, igen itt és most. Eddig mindig azon rágódtam, hogy milyen jó volt lapdázni 8 évesen a suliban. De az nincs már, minek rágódok rajta. Kellemes emlék, ami mindig megmelengeti a szívem, de már átéltem. Most itt a lehetőség, hogy új dolgokat éljek meg! Akkor vágjunk bele!

Persze itt kitérnék arra, hogy ez nem 1 napos gondolkodás eredménye, hanem kb 8 évé.  (és ha nagyon belemegyek akár mondhatok 20-at is) Szóval nem kell azt hinni, hogy annyira elsiettem volna. :D

Itt voltam húszonegynéhány évesen és arra gondoltam, hogy csak sodródok az árral és nem tetszik annyira, ahová sodor. Inkább ideje lenne úszni arra amerre nekem tetszik. Ez nem könnyű, nem ám, van amikor nehéz. Amikor az ember legszívesebben csak ordítana és megnyomná az "eject" gombot és kiszállna. De nem kell parázni. Az élet egy kaland! Van amikor félelmetes és nehéz, de ezen harcok és tapasztalatok fényében sokkal, de sokkal gyönyörűbbek a jó és szép dolgok. A pozitív dolgokra kell koncentrálni és a negatívakat csak megjegyezni, hogy az ember el tudja őket kerülni, vagy megelőzni, már jó hamar. A pohár nekem félig teli! (érdekes, hogy mindig fél pohárral iszok itthon és azt én töltöm meg, szal teli lesz üditővel, nem pedig üres lesz, hehe)

Hát látom, hogy ez a szövegelés jó hosszú lesz, de sebaj. Van itt hely a információs szupersztrádán. nem kell aggódnom pár kilobyte-on, mikor már minden e-mail szinte gigákban osztja a tárhelyet. LOL :)))

Hogy visszakanyarodjak:
Lehet hosszasan azon nyavajogni, hogy "húdeszar az élet". De attól jobb lesz? Vagy megváltozik bármi? Olyat én még nem láttam. Persze lehet várni a sültgalambra és akkor már mondhatjuk, hogy "demegváltozott minden" közbe pedig egy frászt, csak a világ elment mellettünk és mivel mi lemaradtunk így úgy tűnik, hogy változás van. De belül ugyanazok vagyunk és bármikor visszaesünk ugyanoda, ahogy szarul voltunk.
Tenni kell! Lépni, változtatni! Azért vagyunk szarul, mert valami nem jó az életünkben. Akkor változtassunk, hogy jobb legyen. Vagy csak más, mert akkor már megláthatjuk, hogy mi az amifelé kell mozdulni. Legfőképp akarni kell. Aki nem akarja az úgymarad. Rajtunk áll.

Majd következő bejegyzéssel talán konkrétabbat mesélek, de egyelőre ennyi.

Kicsit kavalkád, de legalább jó hosszú lett. Hihi. :))))

Üdv mindenkinek és legfőképp: Béke van!

pá Nebolah